A Teljes Evangéliumi Kereszténység (Full Gospel Christianity)


 

Újjászületett keresztény vagy? 
Néha ilyen kérdéseket tesznek fel a keresztények egymásnak. Mintha bemehetnénk egy szupermarketbe és kiválaszthatnánk a magunknak megfelelő kereszténységet. Gyorsfagyasztott, félkész, sovány, teljes kiőrlésű, pasztőrözött vagy genetikailag manipulált. Ennek ellenére a legtöbb keresztény ezt teszi. Olyan gyülekezetbe kezdenek el járni, ami számukra elfogadható üzenetet közvetít, és utána ők is olyan modifikált termékkel állnak elő, ami mindenki számára közkedvelt, el és befogadható, gyorsan fogyasztható, emészthető. Tehát jönnek az olyan üzenetek, amelyek nem tartalmazzák az újszövetség minden kitevőjét, mert ha a számukra valami emészthetetlen vagy befogadhatatlan igerész jön, azt kikerülik, átugorják, vagy egyszerűen kihagyják, mintha nem is létezne. Nézzük meg tehát a különbséget a gyülekezetek között, a kenyérsütés példáját véve alapul. A "liszt" kiszitálása az egy igétől eltérő cselekedet a gyülekezet részéről. Természetesen a lisztet meg kell tisztítani az oda nem való dolgoktól, de a szitálás általában a túlfinomított kenyérfajtáknál használatos, mint pl. a fehér kenyér, ahol a pék már erőteljesen beavatkozik a kenyér fő alapanyagának az összetételében. Ez a gyülekezetekben úgy nyilvánul meg, hogy nem fogadják szívesen vagy elüldözik azokat az embereket, akik nem mennek át az ő szitáikon. És ez kikövezi az utat az egyoldalúság és a passzivitás felé, ahol általában pár ember látása szerint lesz alakítva minden. Kész a fehér tészta, jól megdagadt, de nincsen kéz, ami ezt egyedi alakú kenyerekké formálná, és nincsen tűz sem, ami szakszerűen kisütné. És ha ez a tésztásodás így megy évekig, akkor az a végkövetkeztetés lesz úrrá mindenkin, hogy nincsenek csodák sem. Egy minden vitamint és táplálékot nélkülöző, kisületlen kenyér állapotú üzenet lesz átadva, majd megtelik a gyülekezet oda nem való emberekkel. Egy idő után persze elkezdik felismerni ezeket, és megpróbálnak változtatni rajta.Tehát kitalálnak egy újítást: szórjuk meg a cipó külsejét a kenyérkészítéshez eddig nem igen használt anyagokkal, mint pl. szezám mag, tökmag, mazsola, datolya, füge, cukor és hasonlók. Furcsa módon ezek majdnem mind keleti eredetű alapanyagok, ami döbbenetesen finom, ha csak a kenyérről lenne szó, de a gyülekezetekkel kapcsolatban rombolóan működik. Jönnek a más vallásokból átvett gondolatok, esetleg gyakorlatok, és így Krisztus üzenete ledegradálódik egy mutatvánnyá.
A nem-hívők persze felkapják a fejüket, és érdeklődni kezdenek e furcsaság iránt.És a fehér vagy félkiőrlésű gyülekezet sikerként éli ezt meg. Aztán jönnek ezek az ostoba kérdések is: „Újjászületett keresztény vagy?” Mintha lenne más is. Hogy miről ismered fel a „teljes evangéliumi” gyülekezeteket? Arról, hogy igazi kenyeret látsz, igazi kenyeret fogsz és igazi kenyeret eszel. Mert Jézus maga a kenyér. A kenyér kisütéséhez nélkülözhetetlen tüzet az evangelizációhoz való készenlét adja, vagyis az állandó készség, hogy akár a buszon, akár az utcán vagy szórakozóhelyeken beszélgetésbe tudjunk kezdeni bárkivel, akit az Úr küld az utunkba. Tehát a teljes evangéliumi gyülekezetek olyan helyeken aktívak, ahol állandó támadásoknak vannak kitéve. És a harc tüzében edződnek meg, 
mert a vas vasat élesít. Valószínűleg ott a helyed neked is, ha igazán Krisztusban vagy újjászületve. A fagyasztott, félkész, sovány, pasztőrözött vagy genetikailag manipulált gyülekezetek pedig majd megoldják saját problémájukat. Ha te Krisztusé vagy, az Ő útmutatásait kövesd, ne másét.
 
 

 


Are you a born-again Christian?
Sometimes Christians ask such questions to each other. It's like entering a supermarket and picking out the right Christianity for ourselves. Frozen, semi-finished, lean, whole grain, pasteurized or genetically manipulated. Nevertheless, most Christians do this. They go to a congregation that transmits acceptable messages to them, and then they serve a modified product that is popular and acceptable to everyone, quick-to-eat and digestible. So they propagate messages that do not contain all the exponents of the New Testament because if something indiscernible or unacceptable comes to them, it is avoided, skipped, or simply omitted as if it did not exist. Let's look at the difference between churches, based on the example of bread baking.
Sifting the "flour" is an unbiblical act from the congregation.Of course, flour should be cleaned from un-fitting things, but the sieve is usually used in refined bread types, the white bread, where the baker is already heavily involved in the composition of the raw material of the bread. This is manifested in churches by not welcoming people who do not pass through their sieves. And this paves the way for one-sidedness and passivity, controlled just by few. The white dough is finished, it is well-groomed, but there is no hand to shape them into a unique form of the bread, and there is no fire that will bake it properly. And if this going on for years, then the conclusion will surely be that there are no miracles anymore. A vitamin and a nutritionless message will be given and the church will be filled with misfits. After a while, they start to recognize these and try to make some change.So, they invent an innovation: sprinkle the outside of the loaf with raw food materials that have not been used so far, like sesame seeds, pumpkin seeds, raisins, dates, figs, sugars and the like. Strangely enough, these are almost all raw materials of Eastern origin, which is astonishingly delicious, if only the bread is concerned, but it could be a danger to the churches. There are thoughts or practices that have been taken from other religions, and so the message of Christ is being degraded into a show.
Non-believers are beginning to inquire about this weirdness. And the half-gospel congregation see this like a big success. Then these stupid question comes again: "Are you a born-again Christian?" As if there was something else too. How do you recognize the full-gospel churches?
By seeing real bread, by touching real bread and eat by eating real bread. Because Jesus is the living bread himself. The fire necessary for baking the bread. It gives you the alertness to evangelize to anyone who is sent by the Lord on the bus or on the streets or at clubs. So Christians are active in places where they are subject to constant danger. And the fire makes them stronger because iron sharpens iron. Probably there is your place too if you are truly in Christ. Frozen, semi-finished, lean, pasteurized or genetically manipulated churches will solve their own problems. If you are in Christ, follow His instructions, not something else.