"Oszd meg és uralkodj" (dīvide et īmpera) a régi görög, római és francia uralkodók közkedvelt módszere volt arra, hogyan kell egy ellenséget legyengíteni, majd uralkodni rajta. Amíg csak egy király volt a hatalmon, addig nehéz volt azt megosztani (de nem lehetetlen), mert a királyság általában egy állandó politikát folytatott generációkon keresztül. Tehát jönnie kellett egy "forradalomnak", ami megszünteti az egyeduralkodókat, és ez el is jött hozzánk a francia megvilágosodás képében, ami ma a demokrácia fogalmában teljesedett ki.



Itt már minimum kétfelé van osztva*** minden hatalmi rendszer (államok, országok), amit a legegyszerűbben a jobb és a baloldalnak lehetne hívni, amelyek lényegében egy állandó harcban állnak egymással, és hol az egyik, hol a másik "győz". A győzelem persze itt azt jelenti, melyik tudja jobban manipulálni az emberek hangulatát, melyik tudja átszőttebb fondorlatokkal, ígéretekkel az emberek támogatását kicsalni az elkövetkezendő négy évre. És ha az utána követő négy évben a másik párt kerül hatalomra, azok szisztematikusan lerombolják az előttük járó vezetés összes vívmányait, menesztik az összes kinevezett embert a társadalom és a politika minden szintjéről, és elkezdik építeni saját királyságukat, ami nem állhat másból, mint kirabolni a már többszörösen kirabolt országot.
Hogy hogyan állapíthatjuk meg azt, hogy egy ország manipulálva van? Hát arról, hogy nincsen összefogás a két oldal között.
Azok az államok, akik viszont manipulálják a többieket, ott már nem találkozol ezekkel a jelenségekkel. Az USA-ban pl. már nincsenek rombolások, hanem attól függetlenül, hogy milyen párt kerül a hatalomra, egy egységes gazdasági, társadalmi és politikai modell van megvalósítva, évtizedeken keresztül. Az oroszoknál ugyanez. Viszont a németeket már nyugodtan lehet egy manipulált államnak nevezni, és ha ott most el fog tolódni a belső politikai irányító hatalom a jobboldali elképzelések felé, minden romba lesz döntve, amit a jelenlegi (2016-os) vezetés összehozott magának.
Magyarországon az lenne a megoldás, ha a politikusok****, ha már olyan képzettnek és okosnak tartják magukat, ezt felismernék, és megszüntetnék a jobb és a baloldali összetűzéseket, és egységesen lépnének fel a magyar emberek érdekeiért. Mert egyik félnek sincsen joga áthúzni a másik fél számításait, mindenkinek joga van arra, hogy az elképzeléseinek utat találjon. Ha valaki pl. nem akar migránsokat a környezetében, akkor ki az, aki erre kényszeríthetné? Ha viszont valaki szeretne migránsokat istápolni, akkor annak lehetővé kellene tenni, hogy a házába befogadjon egy néhányat, és bizonyítsa be azt, hogy olyan életformával tudja őket felruházni, ami nem zavarja meg a mások szabadságát.
A migránsokat különben minden országban először sátortáborokban tartják, akár évekig, és onnan viszik ki őket munkára, iskolákba stb... Ezután csak az olyanok tudnak onnan kikerülni, akik integrálódni akarnak igazából. Ha sokszázezer migránsnak azt mondod, hogy uccu neki, szóródjatok szét az országban, ki amerre lát, akkor jönnek a problémák, mert a migráns egyből az illegális csatornákat fogja megtalálni a pénzkeresethez. Mint pl. kábítószer árusítás (ez hatalmas piac nyugateurópában), prostitúció, szervkereskedelem, rabszolgapiac, lopott tárgyak beszerzése és árusítása, fegyverkereskedelem stb...



Egyszóval Magyarországnak kellene ebben példát statuálni, és nem ilyen nevetséges, óvodás viselkedéssel, mint amit a mostani pártok nap mint nap bemutatnak.
Ébredjetek fel, magyarok, mert a történelemben majdnem mindig csak valami iszonyú csapás volt képes minket összehozni a közös harcra. És ezt jobb lenne nem bevárni, hanem már most kellene egyesülni. És elkerülni ezeket a figurákat, akik nap mint nap egymás ellen uszítanak minket.

Utószó: a bibliai példa az nem a demokrácia, sem a királyság. A királyság bevezetését Isten csak megengedte az izraelieknek Saul idejében, mert a nép ezt követelte. Meg is kapták a magukét, mert a történelem egyik legszánalmasabb figuráját választották meg királynak maguk között. Addig bírák voltak, akik igazgatták a népet. Még nők is voltak közöttük. Tehát a nők egyenjogúsága nem újkeletű vívmány.


*** kétfelé van osztva minden hatalmi rendszer:
ez az osztódás a társadalom, a kultúra és a politika minden rétegében tapasztalható. Sokezer kis csoport keletkezett, akik többé-kevésbé szemben állnak egymással, vagy minimum elhatárolódnak egymástól.

**** és az egyházi vezetőknek is fel kellene ismerni azt, hogy nem szabadna lennie a jobb és baloldalnak. Ehelyett pásztorok befolyásolják a híveiket, mindenféle manipulációkkal rávévén őket arra, hogy az általuk megfelelőnek tartott pártra szavazzanak. A híres "kissebbik rosszra". A biblia nem beszél kisseb vagy nagyobb rosszról. Isten van és Isten ellensége. Ilyen nincsen, hogy te démon, szimpatikusabb vagy nekem, mint a társad. Jézust nem érdekelte, ki a király. Nem harcolta ki a kissebbik rosszat magának, pedig megtehette volna. Szerezhetett volna jobb Kajafást, jobb Pilátust, kevésbé kemény kezű római katonákat, de nem tette. Mert az ördögnek mindegy, hogy ki van ott, azok az ő emberei, azt tesz rajtuk keresztül amit akar, de csak addig a pontig, amíg Isten azt megengedi persze. Ezek a bal vagy jobboldal felé elhajló egyházak nem látják az állapotokat úgy, ahogy Isten látja, pedig erre, egy ilyen profetikus látásra lenne szükség most is. Ez helyett bezárkóznak, és gyülekezetesdit játszanak, és közben együttműködnek az ördöggel. De fog jönni változás! Miért? Mert Isten a változások Istene (mindent újjá teszek -Jel 21,5).



Hasonló tartalmú cikkek:
http://kma-hu.com/kma-cikkek/450-jobb-oldal-vagy-a-baloldal

 

Keresztény önellátó közösségek Magyarországon

Keresztény önellátó közösségek Magyarországon
"Utólagos [ ... ]

Tovább...
A félelem lánca

A FÉLELEM LÁNCA


A félelmet a pokolban kovácsolják. [ ... ]

Tovább...


Ne bújkálj az Úr elől, csajszikám!



Ne tégy [ ... ]

Tovább...