A MERKEL SZINDRÓMA (hamis identitás)

Korunk egyik jelensége. Egy nő felülkerekedik mindenkin és vezető lesz. Aztán eljön a nap, amikor határozott döntéseket kellene hozni, de ő csak azt hajtogatja, hogy ide megoldás kell. Közben gyilkolják és pusztítják az országot. A vezetőnk elkezd futkosni fűhöz-fához (már az eddig barátságtalannak tartott hatalmakkal is megegyezne), és minden döntése nagyobb veszedelmet hoz az országra. Az eddig kigolyózott férfi vezetők idegesek lesznek, és nem csoda, hiszen egy nő nem tud egy követésre méltó identitást adni az embereknek. Ez olyan, mintha az egyház (a menyasszony) akarna identitást adni a tagoknak, Jézus helyett. Persze ez sok gyülekezetben sikerül, de ez egy hamis identitás. Ezért mondta Pál, hogy: A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben.  1Tim 2:12
Ha az ige ellen megyünk, akkor jönnek a mai állapotok: egy tehetetlen, elnőiesedett földrész (és egyház), ami csak arra jó, hogy leigázzák és kirabolják.
Hacsak nem ébred fel, nem tart bűnbánatot. Mert Istennek hatalmában van megtartani bárkit. Kma 2015



Utólagos bejegyzések a Facebook hozzászólásainkból a látogatók kédéseire:
Nem vagyunk moszlimok, hogy a női nemre rátegyünk valamit, ami nem Istentől van. Éppen hogy fel kell szabadítani mindenkit az Úr dicsőségére. Egyetlen dolog ugrik ki Pál írásából, amin nem lehet vitatkozni: ...nem engedem meg az asszonynak... hogy a férfin uralkodjék... 1Tim 2:12
Egy asszony nem állhat egy hadsereg élére, mert nem harcra van teremtve. Ennek ellenére mégis vannak harcos nők, akik az élet minden területén küzdenek. Hatalmas csodálatot kivívva a férfiakban. A bibliában tudtommal egy asszony próbálta meg a legfelsőbb vezetést, Jezabel. Hatalmas démoni csorda támogatásával. Olyannyira, hogy ő is egy démonikus szimbólummá vált, a mai napig. A bibliában nem kentek fel királynőket. Voltak bírák, próféták, harcosok. Isten egyik hatalmas ígérete az ószövetségben is Évának lett átadva (az ő leszármazottjának szólt). Éva annyira csodálatos lény lehetett, hogy Ádám, aki unatkozott Isten jelenlétében, vakon követte a nőt. És ez a pont az, amikor egy mai férfinak álljt kell parancsolni. Sem Évákat, sem Jezabeleket, sem Merkeleket nem szabad követnünk, mert a férfi az, aki a vezetésre van teremtve, felkenve. Egy nő nem tud identitást adni sem a gyerekeinek, sem az ország polgárainak, sem gyülekezeti tagoknak, sem másnak. Nem erre van teremtve. Ahogy Éva eladta az egész emberiséget egy jelentéktelennek látszó cselekedetével, ugyanúgy Merkel is ránk hozott egy csapást, amitől sokaknak ki fog törni a foga (már ki is tört néhánynak). Persze ez a keresztényeket nem érintheti úgy mint a világiakat fogja érinteni.
Mert (Isten) az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban. Zsolt 91:11




 

Jézus bébi?

Jézus bébi?

Bizonyos "egyház" szereti Jézust bébiként [ ... ]

Tovább...
Akarsz ismét szűz lenni?

Akarsz ismét szűz lenni?



Gyere Jézushoz.
Azért ha valaki [ ... ]

Tovább...